2011-05-27
A Malacok hajtják az aranyat
ecoline.hu
Háromhetes csúcs közelébe emelkedett az arany ára csütörtökön, miután az európai adósságválsággal kapcsolatos aggodalmak ismét a biztonságos eszközök felé irányították a befektetők figyelmét.
Közel 1530 dollárt kellett fizetni egy uncia aranyért csütörtök délelőtt, néhány órával korábban pedig 1532 felett is megfordult az árfolyam. Ez majd 6 dolláros drágulást jelent egyetlen nap alatt, s a jelenlegi szintnél magasabban utoljára május elején járt a nemesfém ára, amely akkor történelmi csúcsra 1575 dollárra emelkedett. Drágult az ezüst is az elmúlt napokban: a jelenlegi 38,62 dolláros unciánkénti ár kéthetes csúcsnak számít, igaz az áprilisban elért 49,51 dolláros történelmi rekordtól még messze van.
A nemesfémek drágulását szakértők az európai adósságválság újbóli reflektorfénybe kerülésével magyarázzák. Mint ismert az elmúlt napokban ismét felmerült, hogy egyes eurózóna tagállamok – a mentőcsomagok ellenére – sem tudnak eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek. A hétvégi Olaszországot és Görögországot érintő leminősítések után ráadásul már a belga szuverén adósságbesorolást is negatív kilátással látta el a Fitch, amiből arra lehet következtetni, hogy a hitelminősítő szerint az adósságválság nem feltétlenül áll meg a PIIGS államok határánál.
.
