Hírek, információk
2011-07-07
Az arany a befektetések jolly jokere
fn.hu
Immár több, mint 10 éve a bika az úr az arany piacán, s Trippon Mariann pénzügyi elemző írása szerint ez így is maradhat még jó ideig.
A nemesfém ára az 1970-es évek eleje, a Bretton Woods-i rendszer összeomlása óta egy emelkedő trendben mozog, de az arany bikapiacának kezdetét 2001. áprilisára teszik. A sárga fém jegyzése az idei évben újabb és újabb történelmi csúcsokat döntött, unciánkénti jegyzése meghaladta az 1500 dollárt. 2001 áprilisa óta az arany tőzsdei ára majd meghatszorozódott, a válság kitörése óta pedig közel 230%-ot emelkedett.
Ha visszatekintünk az elmúlt időszakra, úgy tűnik, hogy a világgazdaságban, a politikában vagy a globális pénzügyi rendszerben bármi is történik, legyen az jó, vagy rossz, az arany profitál belőle. Igazi jolly jokernek tűnik a befektetési lehetőségek között. Ez nem véletlen, hiszen a nemesfémnek különleges tulajdonságai vannak. Az arany hosszú időn keresztül a globális pénzügyi rendszer alapja volt.E mellett klasszikus értékőrzőnek, menedék eszköznek számít, fedezetként szolgál az infláció és a dollár gyengülése ellen. Jellegzetessége, hogy nem kapcsolódik hozzá hitelkockázat, a fizikai arany birtoklása nem jár partnerkockázattal, magas az érték-mennyiség rátája, könnyen átruházható, szállítható, és nem utolsósorban tartós árucikk. Ráadásul az arany piaca a leglikvidebb és legmélyebb az árupiacok közül –nem véletlen tehát hogy az utóbbi vérzivataros időkben ismét felértékelődött az arany, mint befektetési eszköz.
A sárga fém mindemellett azért is különleges az árupiaci termékek között, mert az egyetlen olyan cikk, amely piacára jelentős hatással van a jegybankok magatartása.
Jegybankok – eladókból vevők
A központi bankok már több, mint 100 éve jelentős nagyságrendben birtokolnak aranyat. Az arany felhalmozása az 1880-as években kezdődött az aranysztenderd rendszerhez köthetően, a csúcson, a ’60-as években a teljes föld felett lévő mennyiségnek több mint a fele jegybankok kezében volt. A Bretton Woods-i rendszer már nem klasszikusan arany sztenderd volt, a sárga fémnek azonban kulcsszerepe maradt: a dollár árfolyama az aranyhoz volt fixálva, vagyis áttételesen, de az arany maradt a pénzügyi rendszer alapja.
1971 augusztusában azonban az USA elhagyta a rendszert, a világ pedig belépett a lebegő árfolyamrendszerek korába. A rendszer összeomlását követően a jegybankok megkezdték az aranytartalékok leépítését. Az ezredfordulóra azonban felerősödtek azok a félelmek, hogy a nem összehangolt jegybanki eladások destabilizálhatják a piacot. Így 15 európai jegybank (az euró övezet bankjai, az EKB, a svájci és a svéd jegybank) aláírta az első jegybanki arany megállapodást, amit azóta még két hasonló követett (Central Bank Gold Agreement, CBGA), amelyben az aláírók kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem lépik túl a meghatározott eladási mennyiségeket. Az egyezményhez informálisan több más központi bank is csatlakozott (USA, Ausztrália, Japán), míg mások deklarálták, hogy nem jelennek meg eladóként a piacon.
Az első periódusban a jegybankok teljesen kihasználták a kvótát, a második periódusban azonban már érezhető volt egyfajta szemléletváltás, majd az elmúlt néhány évben 180 fokos fordulat következett be a jegybankok magatartásában: 2009-től kezdve drasztikusan visszaestek a CBGA3-ban résztvevő bankok eladásai.
Ez nem véletlen, hiszen a második egyezmény vége egybeesett a globális pénzügyi krízissel; az arany biztonságos menedék státuszának köszönhetően érthető módon a jegybankok szemében is felértékelődtek az arany tartalékok.
Új szereplők
Mindeközben új szereplők jelentek meg a vételi oldalon, így a jegybankok, amelyek korábban jelentősen erősítették a kínálati oldalt, nettó vevőkké váltak a piacon. A jegybanki szektor nettó eladásai 2008-ban megfeleződtek, 2009-ben 30 tonnára apadtak, majd 2009-ben már nettó 87 tonnával a vételi oldalt erősítették, amire 21 éve nem volt példa.
Amíg az európai országokban hagyományosan magas volt az arany részaránya a tartalékokon belül, a gyorsan növekvő ázsiai országokban teljesen más volt a kiinduló helyzet. Ezek a gazdaságok exportvezérelt növekedési politikájuknak köszönhetően óriási devizatartalékokat halmoztak fel, amelyek meghatározó része még mindig dollár eszközökben áll. A tartalékok exponenciális emelkedésével párhuzamosan egyre erősebb volt a diverzifikációs igény, amit értelemszerűen erősített az amerikai fizetési mérleggel, annak fenntarthatóságával kapcsolatos bizonytalanság és ezzel összefüggésben a dollár leértékelődésétől való félelem. A diverzifikáció már évekkel korábban elindult, fokozatosan nőtt más devizák (például az euró és a font) részaránya, de továbbra is a dollár maradt a domináns eszköz.
A válság ráerősített erre a folyamatra, és mivel az amerikai problémák miatt egyre többen kérdőjelezik meg a dollár tartalékdeviza szerepét (miközben az euró jövője is egyre borúsabb), ázsiai részről felmerült egy új szupranacionális deviza létrehozásának a gondolata is. Ez azonban egyelőre csak elméleti síkon létezik, így ezek a központi bankok értelemszerűen az arany felé fordultak.
A jelentős vásárlások ellenére Kínában és Indiában az arany súlya még mindig jóval alacsonyabb, mint a nyugat-európai gazdaságokban. Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a tartalékokon belül átlagosan 40% az arany súlya, míg a feltörekvő világban ez a ráta mindössze 5% vagy kevesebb, míg Kína tartalékain belül jelenleg mindössze 1,6% az arany súlya. Ha az ázsiai óriás csak a feltörekvő átlagot jelentő 5%-ra szeretné tornázni az arányt, ahhoz további több mint 2000 tonna aranyat kellene bespájzolnia –ez egy teljes éves globális keresletnek felel meg. Az arany újabb és újabb csúcshódításait látva világszerte nő a kisbefektetők érdeklődése is a nemesfém iránt. Bár a piaci hüvelykujj szabály alapján akkor kell kiszállni, ha már a szomszédasszony is az arany befektetésekről érdeklődik, mert ez a legbiztosabb jele a küszöbönálló korrekciónak, az arany piacán az összeomlás egyelőre minden bizonnyal várat magára.
A pénzügyi válság nyomán a világ még mindig tele van taposóaknákkal így menedékeszközre még jó ideig szükség lesz, Kína és India arany iránt (is) megmutatkozó csillapíthatatlan éhsége is a keresleti oldalt erősíti, miközben a jegybankok magatartásában sem várható a közeljövőben fordulat, a központi bankok jó ideig nem térnek vissza a kínálati oldalra. Bár az 5000 dolláros aranyárra vonatkozó jóslatok nem tűnnek reálisnak –bár vitathatatlanul főcím lesz belőlük- a sárga fém az előttünk álló időszakban is jolly joker maradhat.
A nemesfém ára az 1970-es évek eleje, a Bretton Woods-i rendszer összeomlása óta egy emelkedő trendben mozog, de az arany bikapiacának kezdetét 2001. áprilisára teszik. A sárga fém jegyzése az idei évben újabb és újabb történelmi csúcsokat döntött, unciánkénti jegyzése meghaladta az 1500 dollárt. 2001 áprilisa óta az arany tőzsdei ára majd meghatszorozódott, a válság kitörése óta pedig közel 230%-ot emelkedett.
Ha visszatekintünk az elmúlt időszakra, úgy tűnik, hogy a világgazdaságban, a politikában vagy a globális pénzügyi rendszerben bármi is történik, legyen az jó, vagy rossz, az arany profitál belőle. Igazi jolly jokernek tűnik a befektetési lehetőségek között. Ez nem véletlen, hiszen a nemesfémnek különleges tulajdonságai vannak. Az arany hosszú időn keresztül a globális pénzügyi rendszer alapja volt.E mellett klasszikus értékőrzőnek, menedék eszköznek számít, fedezetként szolgál az infláció és a dollár gyengülése ellen. Jellegzetessége, hogy nem kapcsolódik hozzá hitelkockázat, a fizikai arany birtoklása nem jár partnerkockázattal, magas az érték-mennyiség rátája, könnyen átruházható, szállítható, és nem utolsósorban tartós árucikk. Ráadásul az arany piaca a leglikvidebb és legmélyebb az árupiacok közül –nem véletlen tehát hogy az utóbbi vérzivataros időkben ismét felértékelődött az arany, mint befektetési eszköz.
A sárga fém mindemellett azért is különleges az árupiaci termékek között, mert az egyetlen olyan cikk, amely piacára jelentős hatással van a jegybankok magatartása.
Jegybankok – eladókból vevők
A központi bankok már több, mint 100 éve jelentős nagyságrendben birtokolnak aranyat. Az arany felhalmozása az 1880-as években kezdődött az aranysztenderd rendszerhez köthetően, a csúcson, a ’60-as években a teljes föld felett lévő mennyiségnek több mint a fele jegybankok kezében volt. A Bretton Woods-i rendszer már nem klasszikusan arany sztenderd volt, a sárga fémnek azonban kulcsszerepe maradt: a dollár árfolyama az aranyhoz volt fixálva, vagyis áttételesen, de az arany maradt a pénzügyi rendszer alapja.
1971 augusztusában azonban az USA elhagyta a rendszert, a világ pedig belépett a lebegő árfolyamrendszerek korába. A rendszer összeomlását követően a jegybankok megkezdték az aranytartalékok leépítését. Az ezredfordulóra azonban felerősödtek azok a félelmek, hogy a nem összehangolt jegybanki eladások destabilizálhatják a piacot. Így 15 európai jegybank (az euró övezet bankjai, az EKB, a svájci és a svéd jegybank) aláírta az első jegybanki arany megállapodást, amit azóta még két hasonló követett (Central Bank Gold Agreement, CBGA), amelyben az aláírók kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem lépik túl a meghatározott eladási mennyiségeket. Az egyezményhez informálisan több más központi bank is csatlakozott (USA, Ausztrália, Japán), míg mások deklarálták, hogy nem jelennek meg eladóként a piacon.
Az első periódusban a jegybankok teljesen kihasználták a kvótát, a második periódusban azonban már érezhető volt egyfajta szemléletváltás, majd az elmúlt néhány évben 180 fokos fordulat következett be a jegybankok magatartásában: 2009-től kezdve drasztikusan visszaestek a CBGA3-ban résztvevő bankok eladásai.
Ez nem véletlen, hiszen a második egyezmény vége egybeesett a globális pénzügyi krízissel; az arany biztonságos menedék státuszának köszönhetően érthető módon a jegybankok szemében is felértékelődtek az arany tartalékok.
Új szereplők
Mindeközben új szereplők jelentek meg a vételi oldalon, így a jegybankok, amelyek korábban jelentősen erősítették a kínálati oldalt, nettó vevőkké váltak a piacon. A jegybanki szektor nettó eladásai 2008-ban megfeleződtek, 2009-ben 30 tonnára apadtak, majd 2009-ben már nettó 87 tonnával a vételi oldalt erősítették, amire 21 éve nem volt példa.
Amíg az európai országokban hagyományosan magas volt az arany részaránya a tartalékokon belül, a gyorsan növekvő ázsiai országokban teljesen más volt a kiinduló helyzet. Ezek a gazdaságok exportvezérelt növekedési politikájuknak köszönhetően óriási devizatartalékokat halmoztak fel, amelyek meghatározó része még mindig dollár eszközökben áll. A tartalékok exponenciális emelkedésével párhuzamosan egyre erősebb volt a diverzifikációs igény, amit értelemszerűen erősített az amerikai fizetési mérleggel, annak fenntarthatóságával kapcsolatos bizonytalanság és ezzel összefüggésben a dollár leértékelődésétől való félelem. A diverzifikáció már évekkel korábban elindult, fokozatosan nőtt más devizák (például az euró és a font) részaránya, de továbbra is a dollár maradt a domináns eszköz.
A válság ráerősített erre a folyamatra, és mivel az amerikai problémák miatt egyre többen kérdőjelezik meg a dollár tartalékdeviza szerepét (miközben az euró jövője is egyre borúsabb), ázsiai részről felmerült egy új szupranacionális deviza létrehozásának a gondolata is. Ez azonban egyelőre csak elméleti síkon létezik, így ezek a központi bankok értelemszerűen az arany felé fordultak.
A jelentős vásárlások ellenére Kínában és Indiában az arany súlya még mindig jóval alacsonyabb, mint a nyugat-európai gazdaságokban. Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a tartalékokon belül átlagosan 40% az arany súlya, míg a feltörekvő világban ez a ráta mindössze 5% vagy kevesebb, míg Kína tartalékain belül jelenleg mindössze 1,6% az arany súlya. Ha az ázsiai óriás csak a feltörekvő átlagot jelentő 5%-ra szeretné tornázni az arányt, ahhoz további több mint 2000 tonna aranyat kellene bespájzolnia –ez egy teljes éves globális keresletnek felel meg. Az arany újabb és újabb csúcshódításait látva világszerte nő a kisbefektetők érdeklődése is a nemesfém iránt. Bár a piaci hüvelykujj szabály alapján akkor kell kiszállni, ha már a szomszédasszony is az arany befektetésekről érdeklődik, mert ez a legbiztosabb jele a küszöbönálló korrekciónak, az arany piacán az összeomlás egyelőre minden bizonnyal várat magára.
A pénzügyi válság nyomán a világ még mindig tele van taposóaknákkal így menedékeszközre még jó ideig szükség lesz, Kína és India arany iránt (is) megmutatkozó csillapíthatatlan éhsége is a keresleti oldalt erősíti, miközben a jegybankok magatartásában sem várható a közeljövőben fordulat, a központi bankok jó ideig nem térnek vissza a kínálati oldalra. Bár az 5000 dolláros aranyárra vonatkozó jóslatok nem tűnnek reálisnak –bár vitathatatlanul főcím lesz belőlük- a sárga fém az előttünk álló időszakban is jolly joker maradhat.
