2010-02-12
Elképesztő lett az inflációs adat! Mi történt?
napi.hu
Bár az elemzők számítottak arra, hogy januárban tetőzhet a hazai infláció, a KSH pénteken publikált számai minden várakozást felülmúltak.
A Napi Gazdaság elemzői konszenzusát jócskán meghaladó ütemben nőtt a fogyasztói árszínvonal januárban. Az egy évvel korábbihoz képest 6,4 százalékos növekedés történt, szemben a szakértők által átlagosan várt 5,8 százalékos értékkel. Decemberhez képest 1,4 százalékkal nőtt az árszínvonal.
Utoljára 2008 augusztusában volt hasonló magasságban az infláció, a januári értékek között szintén a tavalyelőtti múlja felül az ideit.
Első blikkre az élelmiszerárak okolhatók a decemberhez viszonyított fogyasztói árszínvonal hirtelen meglódulásáért - ezt az elemet hagyományosan nehéz előre megtippelni. A távfűtés ezúttal nem tudott olyan fékező hatással lenni mint decemberben, amikor a budapesti távhő-alapdíj elengedése játszott főszerepet. A jövedékiadó-emeléssel felsrófolt üzemanyagárak nem okoztak meglepetést.
A KSH tájékoztatása szerint havi összevetésben átlag felett, 2,2 százalékkal drágultak az élelmiszerek, ezen belül az idényáras cikkek, azaz a burgonya, friss zöldség, gyümölcs (13,7 százalék), az étolaj (10,9 százalék), valamint a szalámi, szárazkolbász, sonka (3,3 százalék) ára emelkedett jelentősen. Az idényáras termékek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal drágultak. A sertéshús, a párizsi és a kolbász ugyanakkor olcsóbb lett.
Az átlaghoz képest nagyobb mértékben emelkedtek a szeszes italok, dohányáruk (2,6 százalék) és az egyéb cikkek (2,5 százalék) árai, ez utóbbin belül a járműüzemanyagok ára 6,5 százalékkal nőtt. Szintén átlag felett drágult a háztartási energia (1,7 százalék), ezen belül a vezetékes gáz ára 2,3 százalékkal nőtt. A szolgáltatások körében átlag alatti áremelkedés (0,7 százalék) volt megfigyelhető, ezen belül a postai szolgáltatások ára 6,5, a szemétszállítás díjtételei 3,4, a helyi tömegközlekedésé 1,7 százalékkal növekedtek. A tartós fogyasztási cikkek körében bekövetkezett 0,4 százalékos áremelkedés szintén átlag alatti volt. A ruházkodási cikkekért átlagosan 3,9 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, az előző hónaphoz viszonyítva.
2009. januárjához viszonyítva ugyanakkor az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 2,9 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen drágult a kávé 12,9, a tojás 9,9, csokoládé, kakaó 9,6, a párizsi, kolbász 6,9, valamint a házon kívüli étkezés 6,7 százalékkal. Árcsökkenés következett be az étolaj (14,2 százalék), a liszt (6,4 százalék) és a tej (5,7 százalék) esetében. Az átlaghoz képest nagyobb mértékben, 13,7 százalékkal drágultak az egyéb cikkek, ezen belül a járműüzemanyagok 31,7 százalékkal, a gyógyszer, gyógyáru 8,5 százalékkal drágult. Szintén átlag feletti (11,6 százalék) volt az áremelkedés a szeszes italok, dohányáruk esetében. A szolgáltatások átlag alatti 5,6 százalékos árnövekedésén belül a szemétszállítás 13,7, a helyi tömegközlekedés 7,1 százalékkal drágult. Szintén átlag alatt emelkedtek a háztartási energia árai (4,0 százalék), ezen belül az elektromos energia ára 15,9 százalékkal nőtt, a távfűtésé 17,1 százalékkal csökkent. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 3,9 százalékkal, a ruházkodási cikkekért 1,2 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel ezelőtt.
