2011-05-10
Kicsiben és nagyban is az arany a nyerő
Piac & Profit
Az arany, mint nemesfém, mindig is az értékállóságot jelentette. Az aranybefektetők és kereskedők a válságból is szépen profitáltak, hiszen a nehéz időkben megélénkül az érdeklődés a sárga nemesfém iránt. Miért lehet jó befektetés még mindig az arany?
Köztudott, hogy az aranybefektetések védelmet nyújthatnak a gazdasági válságok idején. Ez napjainkban sincs másként, amikor a nemesfém segítségével védekezhetünk az infláció elleni. Ha a közeljövőben a világgazdaság növekedése felgyorsul, és a banki hitelezés megélénkül, akkor a gazdaságot számottevő pénzmennyiség fogja elárasztani, ami jelentős inflációhoz, devizák leértékelődéséhez vezethet.
Az aranyba fektetett pénzek azonban ellenállhatnak az inflációnak és megőrizhetik értéküket. Részben ennek köszönhetően, részben a dollártól való függésük csökkentése érdekében a világ jegybankjai folyamatosan növelik aranytartalékaikat, aminek hatására az arany árfolyama számos elemző szerint további rekordokat dönthet. Ősszel ráadásul elkezdődik Indiában az esküvői szezon, amikor a hagyományoknak megfelelően mindenki aranyat ajándékoz az ifjú párnak, s amely következtében ilyenkor rendszeresen megugrik a sárga nemesfém ára.
Milyen formában lehet aranyat vásárolni?
Egyrészt vásárolhatunk ékszereket és így "fektethetjük be" a család vagyonát. Az aranyékszereknél fontos tudni, hogy nem tiszta, 24 karátos, hanem jellemzően 14-18 karátos aranyat veszünk. Amikor megvesszük az ékszert, akkor az arany mellett kifizetjük az ötvös mester munkáját is.
Több szolgáltatónál/kereskedőnél 24 karátos aranyat is lehet venni. Ennek nagy előnye, hogy ha megfelelő tanúsítványokkal rendelkező aranyat veszünk, akkor azt szinte bárhol pénzzé lehet tenni. Viszont kifejezett hátránya, hogy csak tömbben és csak igen nagy összegért lehet megvásárolni, továbbá problémát okoz az aranytömbünk biztonságos tárolása.
Arany - virtuálisan
Az aranyat nem csak fizikai valójában lehet megvenni, szert tehetünk rá a tőzsdén keresztül is többféle értékpapír formájában. A nagy előnye az "értékpapírosított" aranynak, hogy tőzsdén keresztül könnyen megvehető. A bank vagy a brókercég őrzi az értékpapírjainkat, nem kell tehát sem aranyat, sem aranyat érő papírokat tartani a lakásunkban. Viszont nagyon könnyen el lehet tévedni a sokféle értékpapír között, és vannak olyan határidős, opciós ügyletek vagy certifikátok, amelyek komoly kockázatokat is képviselhetnek.
forrás: http://www.piacesprofit.hu/cegblog/befektetes/kicsiben_es_nagyban_is_az_arany_a_nyero.html
