2010-05-02
Leépítési hullám Spanyolországban 20%-os munkanélküliség mellett
Portfolio.hu
Tíz százalékkal csökkentik a vezetői pozíciók számát a spanyol állami vállalatoknál, és a 106 cég közül 29-et felszámolnak - döntött pénteken a rekord nagyságú munkanélküliséggel és elszabaduló államháztartási hiánnyal küzdő madridi kormány - írja az MTI. A múlt héten megjelent adatok szerint az idei év első negyedévében 20% fölé kúszott a munkanélküliség Spanyolországban. A Standard&Poor's hitelminősítő szerdán gyenge gazdasági kilátásokra hivatkozva leminősítette az ország adósságait.
A felszámolásokkal 80 vezetői állás és 450 igazgató tanácsi hely szűnik meg, ami évente 16 millió eurós megtakarítást jelent. Az állami vállalatok mellett a központi igazgatást is karcsúsítják; a minisztériumokban összesen 32 osztályvezetői állást szüntetnek meg - mondta Elena Salgado gazdasági miniszter. A leépítés a legfelső szinteket is eléri, a soros uniós elnökség lejárta után, az év második felében több államtitkárnak is mennie kell - tette hozzá.
A szocialista vezetésű kormány az év elején egy 50 milliárd eurós megszorító csomagot fogadott el. Ennek célja, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány 2013-ra a 3 százalékos uniós határ alá csökkenjen. Tavaly 11,4 százalék volt a deficit, és a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő, amely szerdán leminősítette Spanyolország adóskockázati besorolását, azt valószínűsíti, hogy az erőfeszítések ellenére az államháztartási hiány 2013-ban 5 százalék felett lesz.
Az Európai Unió nagy gazdaságai közül a spanyol az egyetlen, amelyik még nem tudott kikapaszkodni a recesszióból. A tavalyi negyedik negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) negyedéves szinten, és 3,1 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. 2009 egészében 3,6 százalékos volt a visszaesés, amihez fogható több mint ötven év nem volt az országban.
A pénteken megjelent adatok szerint a munkanélküliség 20,05 százalék volt az idei első negyedévben, ami messze a legmagasabb az egész euróövezetben. A Standard & Poor's a szerdai leminősítéshez fűzött indoklásában azt írta, hogy a spanyol gazdaság elhúzódó, gyenge növekedési időszak előtt áll.
