2010-02-16
Majd húsz éve csökkent ekkorát az ipari termelés
Gazdasági Rádió
Az ipar teljesítménye tavaly csaknem 18 százalékkal maradt el a 2008-astól. Decemberben egy százalékos növekedésről adott hírt a statisztikai hivatal, ami jócskán az elemzői várakozások alatt maradt. 2009 novemberéhez viszonyítva azonban 5,8 százalékkal csökkent a tavaly decemberi index.
Az Ecostat konjunktúra-kutatási igazgatója rádiónknak elmondta, hogy a román és a szlovák ipar mozgása az elmúlt években hazánkénál is változékonyabb volt. Az északi szomszédunknál, ahová egy elégé monokultúrális külföldi tőke települt be a járműgyártás terén a gazdasági változásokra igencsak érzékenyek.
Nyers József kiemelte azt is, hogy a magyar iparban a keresleti oldal az idei évben már lényegesen kedvezőbb lesz. A főbb partnereinknél – német, francia, olasz, osztrák – pedig fokozatosan segítheti a magyar teljesítményt.
Az Ecostatnál az idei évre 3 százalékos beruházás bővüléssel számolnak, az igazi felfutás azonban csak jövőre kezdődhet majd meg. Nyers József az EU-s támogatásokról elmondta, hogy azok ugyancsak csak idén éreztethetik hatásukat, a hosszú átfutási idők miatt.
Az Ecostat konjunktúra-kutatási igazgatója a GDP alakulásával kapcsolatban bizakodásra adott okot. Az új rendelés állmonyok tekintetében hónapok óta nem láthattunk ilyen kedvező indexeket. A bizalomerősödése ugyan mérsékelt, de pozitív irányba mutat.
Faddi Anna először arról kérdezte Nyers Józsefet, az Ecostat konjunktúra-kutatási igazgatóját, hogy miért vártak a mostaninál jobb decemberi adatot?
