2010-12-06
Továbbra a nemesfém a biztos befektetés
2010-12-06
A december nem csak a boltok forgalmára, hanem az arany piacára is jótékony hatással van. Most sincs ez másképpen, hiszen az arany ára folyamatos emelkedést mutatott az elmúlt hetekben, pénteken pedig az eddigi rekordérték alatt csupán 20 dollárral – 1403,50 dolláron zárt a londoni nemesfémpiacon egy uncia arany.
Míg a világ vezető valutájában még csak megközelítette az arany az eddigi történelmi rekordját, forintban már át is lépte. Egy uncia ára a 300 ezer forintos határt átugorva új csúcsot állított be.
A forintban mért rekordot az magyarázza többek között, hogy tovább gyűrűzik az európai adósságválság, jelen esetben Írországgal az élen. Másrészt nyár óta nem látott szintekre gyengült a dollárral szemben a nyomás alá került euró, és vele együtt a térség valutái, így a forint is. Az 1337,50 dolláros mélypontról visszaerősödő kurzus a rövidtávú konszolidáció befejeződését sejteti, ami jó eséllyel alapozza meg az évtizedes hossz folytatódását 2011-ben is. A sárga fém visszavett ugyan korábbi dinamikájából, de a hosszú távú emelkedő trend ezzel nem tört meg.
Kistestvére, az ezüst sem marad el az arany tendenciája mellett, sőt! Egy hét alatt 8%-os emelkedést produkált, ezzel maga mögé utasítva minden más befektetési formát. Éves viszonylatban még előkelőbb ez a növekedés, hiszen dollárban 70%-kal, forintban csaknem 90%-kal magasabb áron jegyzik, mint az év elején.
A világpiacon fizikai nemesfémekkel kereskedő alapok raktáraiban is növekedés látható, ami bizonyítja a nemesfémekbe vetett bizalom növekedését.
